Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,
a kőmüvesek simogatását,
de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszivü állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.

/Pilinszky/

És ezért ha Istent ismerni akarjátok, ne talányok megfejtésével foglalkozzatok;

Inkább tekintsetek magatok köré, és meglátjátok Õt, amint gyermekeitekkel játszik.

És nézzetek fel a légbe; meglátjátok Õt, amint a felhõn jár; villámlással kitárja karját, s az esõvel visszaszáll a földre.

Látni fogjátok, amint a virágokban mosolyog, azután fölemelkedve felétek int a fákban.

(Kahlil Gibran)

Sohase mondd: „el-

veszítettem” semmiről;

mondd: „visszaadtam”.

(Fodor Ákos)

"Vannak közöttetek, akik azért keresik a beszédeseket, mert félnek az egyedülléttõl.

Az egyedüllét csöndje feltárja elõttük meztelen önmagukat, és szeretnének elmenekülni elõle.

És vannak, akik beszélnek, és anélkül, hogy sejtenék vagy remélnék, olyan igazságot fednek fel, amelyet maguk sem értenek.

És vannak olyanok, akik belül ismerik az igazságot, de szavakkal nem mondják el.

Az ilyenek keblében lakik a csend, amelynek ritmusa van.

Amikor az útfélen vagy a piactéren barátoddal találkozol, ajkadat a lélek mozgassa, nyelved õ irányítsa.

A hangod hangja szóljon az õ fülének füléhez;

Mert az õ lelke megõrzi szíved igazságát, miként a bor ízére emlékezünk.

Amikor a színét már elfelejtettük, és a korsó sincs többé."

(Kahlil Gibran)