Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2005-01-19
 
Az Angyalom

 
Chat
 
~
 
Az örök kedvenc: Pink Floyd

 

 
FLOYD

 

 

Az emberek azt hiszik, megőrültem.

Nem igaz.

Emlékezem.

 

(Van Gogh)

 
***
 

Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,
a kőmüvesek simogatását,
de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszivü állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.

/Pilinszky/

 
 
ex
eXTReMe Tracker
 
Köszönetnyilvánítás

És ezért ha Istent ismerni akarjátok, ne talányok megfejtésével foglalkozzatok;

 

Inkább tekintsetek magatok köré, és meglátjátok Õt, amint gyermekeitekkel játszik.

 

És nézzetek fel a légbe; meglátjátok Õt, amint a felhõn jár; villámlással kitárja karját, s az esõvel visszaszáll a földre.

 

Látni fogjátok, amint a virágokban mosolyog, azután fölemelkedve felétek int a fákban.

(Kahlil Gibran)

 
Egy kép...
 
Banner/link csere
Banner/link csere : Új hozzászólás
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

http://marcsikavilaga-marcsika.blogspot.com/

Bejegyzés:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
  SúgóSúgó
[20-1] [Archívum]

2021.01.18. 11:59
Vendeg
Jo az oldal. Vendég

2016.04.03. 10:59
http://orangelodge1654.com/mivh.html http://sickerthanyouravg.com/tudpqpxa.html http://jennkaplan.com/ http://panaceamediaproductions.com/
1970.01.01 01:00

2016.03.30. 03:54
http://getloral.com/ http://nosaramtb-surf.com/hamc.html http://gracebyfaith.org/dmpwmclo.html
1970.01.01 01:00

2016.03.24. 04:33
http://marshforsbp.com/plpd-coverage.html http://noslend.com/companies-with-the-best-insurance.html http://clarkemediagroup.com/usaa-auto-insurance-car-rental.html
1970.01.01 01:00

2016.03.15. 10:02
http://www.jujusdollymall.com/ulnxbxqfjo.html http://www.umcinfinity.com/eiklpumtj.html http://www.zenshaving.com/xzsy.html http://www.lavenderstop.com/mpyvf.html http://www.medianationstation.com/modiunfsj.html http://www.zenshaving.com/rxhhotym.html http://www.eileentekyibook.com/sbyylom.html http://www.reiki-apex-nc.com/efkf.html
1970.01.01 01:00

2015.12.27. 01:16
getting tickets insurance car nevertheless each
1970.01.01 01:00

2015.12.20. 09:17
Dead written sujbcet matter, appreciate it for selective information. The bravest thing you can do when you are not brave is to profess courage and act accordingly. by Corra Harris. http://wiiuvpubnb.com [url=http://jdolarzb.com]jdolarzb[/url] [link=http://fjfknyyo.com]fjfknyyo[/link]
2006.07.22 07:31
Casillas-Grosso,Materazzi,Cannavaro,J.Zanetti-C.Ronaldo,Figo,Gerrard,Stankovic-Adriano,Crespo

2015.12.20. 02:45
Jelentem, hogy folyamatban a fordedte1s. A Battle.net e9s az alapje1te9k faj szf6vegei me1r le vaannk fordedtva (pl. chat channels), viszont a gyorsbillentyűkhf6z van 500 faj fczenet (60%-a a kore1bbiak felforgate1se1bf3l sze1rmazik, a tf6bbi pedig a gyorsbillentyűk szerkeszte9se9re szolge1lf3 felfclet), szf3val tfcrelem
1970.01.01 01:00

2015.12.20. 02:43
Thank you for any other fantastic post. The place else could aynnoe get that kind of information in such a perfect manner of writing? I've a presentation next week, and I'm at the search for such info.
2006.07.22 07:35

2015.12.20. 02:43
Jelentem, hogy folyamatban a fordedte1s. A Battle.net e9s az alapje1te9k faj szf6vegei me1r le vaannk fordedtva (pl. chat channels), viszont a gyorsbillentyűkhf6z van 500 faj fczenet (60%-a a kore1bbiak felforgate1se1bf3l sze1rmazik, a tf6bbi pedig a gyorsbillentyűk szerkeszte9se9re szolge1lf3 felfclet), szf3val tfcrelem
2015.10.09 16:18
Gladys
Szia Re9ka, (me9g) nem ismerem, de nem tarotm valf3szednűnek. Amint megtudom, jelentkezem. A cd-ken egye9bke9nt vannak tradicione1lis mondf3ke1k, dalok is, e9rdemes sze9tne9zni a neten. No meg a sorozat a Ladybug magazinra e9pfcl, ne9he1ny dal előtt le1tszanak is a lekotte1zott oldalak. http://kwmuhu.com [url=http://daqdxpjla.com]daqdxpjla[/url] [link=http://ounhicsb.com]ounhicsb[/link]
1970.01.01 01:00

2015.10.09. 16:18
Szia Re9ka, (me9g) nem ismerem, de nem tarotm valf3szednűnek. Amint megtudom, jelentkezem. A cd-ken egye9bke9nt vannak tradicione1lis mondf3ke1k, dalok is, e9rdemes sze9tne9zni a neten. No meg a sorozat a Ladybug magazinra e9pfcl, ne9he1ny dal előtt le1tszanak is a lekotte1zott oldalak. http://kwmuhu.com [url=http://daqdxpjla.com]daqdxpjla[/url] [link=http://ounhicsb.com]ounhicsb[/link]
1970.01.01 01:00

2015.10.09. 16:18
Szia Veronika!Fent olvastam (igaz me1r janue1ri begeyjze9s), hogy keresel Noodlebug dvd dalszf6vegeket. Sikerfclt azf3ta előbbre jutnod? c9n most akartam elkezdeni a Play Alongokat, de ha esetleg lenne9l olyan kedves e9s e1tkfcldene9d, nem kellene vele bajlf3dnom, edge9rem, meghe1le1lom!!!Nagyon sze9pen kf6szf6nf6m előre is.drnacskukaccitromaiponthu-ra is ve1laszolhatsz!Barbara http://pbwdhexom.com [url=http://fhofwrzq.com]fhofwrzq[/url] [link=http://yghmojrop.com]yghmojrop[/link]
1970.01.01 01:00

2015.10.09. 01:59
nem je1rok sem az M31-es, sem az M60-as fat fele9 A ke9t te9rke9p kf6zf6tt nem ezek a le9nyeges elte9re9sek. Csak az tudja igaze1n aki napi szinten haszne1lja. 1,5-2 e9ve e1tadott utce1k, kf6rforgalmak, foaglrmi rend ve1ltoze1sok, stb főleg vide9ki ve1rosokban csak a Topmap te9rke9pen le9teznek. De a főve1rosban is tale1lkozol olyan helyekkel, ahol a Navteq te9rke9p elve9rzik. (pl. V.kerfclet) http://spweton.com [url=http://ojjgifg.com]ojjgifg[/url] [link=http://xhzyxl.com]xhzyxl[/link]
2006.07.22 07:14

„Csá!Az oldal jó de mégjobb lenne ha keresnél nekem a keresztapa 1-hez kódokat.(cheateket)Kössz!Na csá”


2015.10.08. 20:01
Sipos Se1ndor szerint:Adjon, az Isten. Helyesbedtene9k, ha nem proble9ma. Az igazse1g napja 2010 c1prilise1ban me1r eljf6tt. Csak azf3ta, d3z a nagy vare1zslf3 hamlatas kf6df6t eresztett az igazse1gban bedzf3 emberek tudate1ra. Nem a szeme9re, mert me1r lassan mindenki le1tja e9s e9rzi, a ffclkeforradalom jf3te9kony hate1sait, de tenni valahogy nem mernek az emberek. Ve1rje1k amit ve1rniuk kell. c9s most edme, a me9sze1rsze9kben a kf6vetkező e1ldozattal, a Male9vvel a nyakunkon a konyhake9ssel te9tlenfcl szemle9ljfck a megve1ltoztathatf3t. Az igazse1g napja minden percben itt van velfcnk, csak ve9gre a kedves ne9pnek nem me1soktf3l kellene ve1rnia a segedtse9get, hanem e9le9re e1llni a nemzeti f6ntudatnak, f6sszefogva egyse9gben kimondani, hogy: NEM, NINCS Td6BB SANYARGATc1S!
1970.01.01 01:00

2015.09.25. 05:05
tudom hogy Berlin az Ne9metorsze1g, de a fiets az holland szf3... e9s ebben az esteebn a winkel nem sarkot, hanem boltot jelent. a sarok az hoek.ha te9vedne9k, bocs :D ele9gge9 alapfokfa a holland tude1som
1970.01.01 01:00

2011.02.13. 19:00

 http://mariocimarro-sorozatok.blogspot.com/


2011.02.13. 18:45

 http://marcsikahonlapja.blogspot.com/


2011.02.13. 18:42

 http://angyalmarcsi.blogspot.com/

 
<a href="http://angyalmarcsi.blogspot.com/" target="_blank"><img src="http://s1.images.www.tvn.hu/2010/05/13/16/19/www.tvn.hu_080c8596b64f68c8790639064182ee84.jpg" width="190" height="78" border="0" /></a>
<div>
</div>

2011.02.13. 18:38

http://marcsikavilaga-marcsika.blogspot.com/


2011.01.02. 00:46

https://sites.google.com/site/tpapilona/
 


[20-1] [Archívum]

 
AKASA VERSEI
 

Sohase mondd: „el-

veszítettem” semmiről;

mondd: „visszaadtam”.

 

(Fodor Ákos)

 
ZENEI SZERZEMÉNYEIM
 
VERSEK
 
Van Gogh

 
IRODALMI LINKEK
 
Idő
 

"Vannak közöttetek, akik azért keresik a beszédeseket, mert félnek az egyedülléttõl.

 

Az egyedüllét csöndje feltárja elõttük meztelen önmagukat, és szeretnének elmenekülni elõle.

 

És vannak, akik beszélnek, és anélkül, hogy sejtenék vagy remélnék, olyan igazságot fednek fel, amelyet maguk sem értenek.

 

És vannak olyanok, akik belül ismerik az igazságot, de szavakkal nem mondják el.

 

Az ilyenek keblében lakik a csend, amelynek ritmusa van.

 

Amikor az útfélen vagy a piactéren barátoddal találkozol, ajkadat a lélek mozgassa, nyelved õ irányítsa.

 

A hangod hangja szóljon az õ fülének füléhez;

 

Mert az õ lelke megõrzi szíved igazságát, miként a bor ízére emlékezünk.

 

Amikor a színét már elfelejtettük, és a korsó sincs többé."

 

(Kahlil Gibran)

 
Sors

 
KEDVENC ZENEKAROK
 
 
LINKEK
 

A horoszkóp a lélek tükre,fontos információk. Májusban,minden megrendelés 1000 Ft. kedvezménnyel vehetõ igénybe. Várlak!    *****    A csillagjövõ oldalon,sok asztrológiai, ezoterikus olvasmány,valamint meditációk és megrendelési lehetõségek találhatók!    *****    Kérdezõ horoszkóp, kötetlen beszélgetés mobilon, vagy messengeren, skypeon 5000 Ft. Szeretettel várlak! Kattints hívj!!!    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM SKAM SKAM    *****    Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban-Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban    *****    Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban-Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM SKAM SKAM    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, horror, blogtippek)    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    A dohányboltos lány új novella. Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Informatika és Informatikus könyvtáros tételek    *****    AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.